18 ápr Eddigi pályafutása során összesen 20 galambja 23 olimpiai helyezést ért el mosonmagyaróvári Nádas Pálnak sport és standard kategóriában
A standard és sport galambok specialistájaként, a nyugodt körülményeket, az odafigyelő takarmányozást és az állandó kontrollt tartja a madarak felkészítésében kulcsfontosságúnak Nádas Pál, aki 19-szer nyert kerületi általános bajnokságot valamint a 11. számú Tagszövetség Fiatal Galambok Kerületi és Nyugati röpcsoport bajnoka lett 2020-ban.
Ahogy a legtöbbeknél úgy Nádas Pálnál is már gyerekkorban, 6-7 évesen kezdődött a galambok iránti érdeklődés. Egy szomszédtól kapta első postáit, amiket biciklivel vitt mindössze néhány kilométeres távokra, majd hazaérve örömmel konstatálta, hogy madarai gyorsabbak voltak, mint ő. 13 évesen lépett be a mosonmagyaróvári F-18 számú egyesülethez és azóta folyamatosan versenyzik. Első emlékezetes sikerének egy országos kiállításon elért 36. helyet tart, melyet még az 1970-es években ért el. A kezdetekkor Kertész Attilával, Anker Anfolz dúcgondozójával közösen, Nádas-Kertész néven versenyeztek. Nagyrészt tőle, valamint az idősebb mosonmagyaróvári sporttársaktól leste el és tanulta ki a postagalambászat rejtelmeit. A galambok gyógykezelését,vitaminozását és a galambok egészségvédelmét a kaposvári Berkes Lászlótól tanulta. 1986 óta foglalkozik a standard galambokkal is amelyek alapjai Deák Tibortól és Orbán Istvántól származnak.Az első olimpiai sikert ezen madarak leszármazottai hozták meg.
A módszer
A 23 olimpiai helyezéssel rendelkező galambász vegyes tartástechnológiát alkalmaz. A versenygalambjai nagy részét özvegyen tartja, csak a hímekkel versenyzik. Azonban vannak természetes módon élő madarai is. Innen a tojókat néha, várhatóan nehezebb útra vagy abban az esetben, ha a hímek felkészítésébe probléma merült fel bepakolja. Ezek a galambok több esetben hoztak már kiváló eredményt tenyésztőjüknek. Az özvegy hímek a szezont követően körülbelül egy hónapot- hat hetet töltenek párjaikkal, mielőtt szeptember végén újra szétválasztásra kerülnek. A versenypárok az őszi és a tavaszi párosítás során sem nevelnek fiókát, amennyiben szükségesnek találja, a tenyészek alá helyezi át a tojásokat.
Ahogy a márciusi időjárás engedi, megkezdi a ház körüli tréningeket. Régebben óramű pontossággal, menetrendszerűen, mindig azonos időben engedte ki galambjait reggel és este is. Ezt ma már nem veszi ennyire komolyan, de a napi szinten történő két repüléshez ma is ragaszkodik. Ilyenkor szezon alatt mindkét alkalommal fertőtleníti és tisztítja az özvegy dúcot.A természetes módon tartott galambok esetében borsószalmával takarja az aljzatot, így ott a heti két- három fészek takarítást is elegendőnek ítéli. A versenyeket megelőzően magántréningeket is szervez, ilyenkor Győr vagy Ausztria az indulási pont, ahonnan haza kell repülniük.Már ezeknél a 40 kilométeres távoknál is figyel rá, hogy a tojó minden esetben a fészekben várja a hazaérkező hímet.
Különösen nagy figyelmet fordít a takarmányozásra, mely nem csak a jó versenyeredmény elérése miatt fontos, de a kiállításra készülő galambok esetében is komoly befolyásoló erővel bír az állat testsúlya. Télen 50% árpa, 30% napraforgó és 20% 12-13 féle magból álló versenykeveréket tesz az etetőkbe. A szezon során azonban az árpa és a napraforgó helyét a hántolatlan rizs veszi át, ezzel dúsítja a készen vásárolt eleséget. A rakodás napján, illetve a hazaérkezéskor pedig csak a rizst adja nekik. A napi két etetésnél szigorú szabályokat követ, amint az első galamb eljön az etetőtől, kiveszi azt, és a megmaradt takarmányt a fiataloknak adja.
A holtszezonban is odafigyel az állomány egészségére. Többféle anyagot használ a betegségek megelőzése érdekében. Egyik csodaszere a vízhez hozzáadott jó minőségű rézgálic, melyet a szőlészetek gombaölő permetszerként szoktak alkalmazni. Éppen ezért használatakor nagyon pontos arányokat követ. A versenyek előtt 5 napos enrofloxacin kezelést is tart galambjainak. A különböző kúrák esetében az első napon mindig erősebb dózisban készíti el a vizet, ügyelve arra is, hogy általában mennyit fogyasztanak el.
A hétvégi megmérettetések között maximum két napos kezeléseket tart.
Top galambok
Állománya minden évben kétszer komoly szelekción esik át. Először versenyprogramot követően megy végbe az eredmények alapján majd a vedlést követően, amikor is a hibás tollazatú madarakat selejtezi ki.Itt különösen figyelembe veszi hogy a galambok tolla vékony, selymes és puha legyen, semmi esetben sem lehet száraz és töredezésre hajlamos. 15 évente cserélődik állománya, három évente pedig két-három galambot hoz be próbaként. Korábban Major Ferenctől vásárolt Tóth Kálmán-féle kiváló galambokat, amelyből egy maradandót alkotott egy Bagdán Józseftől kölcsönkapott Delbar vérű fakó tojóval. Ma már többségében Louis Van Loon és Delbarra visszavezethető madarak uralják a tenyészetet, valamint a továbbiakban megtalálható Devos, Roger Willequet és Van Bruane.
A 2018-N-13719 számú kék kovácsolt hím eddig 18 helyezést repült 7%-on. A tavalyi bajnokság prágai versenyén 786 induló közül lett harmadik, de Chomutovból 403 kilométerről is negyedik legjobbként teljesítette a távot. Valamint “H” kategóriában országos tizedik helyezett.A galamb édesapja egy Kostorz-Zolkiewicz versenyzőpárostól származó madár, anyai ágon egy Kotreabi Jánostól származó Delbar tojó.
Kiválóan szerepel a maratoni utakon a 2017-M-14506 számú kék tojó, mely 516 induló közül Heide 906 kilométeres tavalyi versenyt másodikként zárta.Anyai ágon egy 100% Van Loon, apai ágon pedig Nagy Ferenc londoni galambja.
Testvére a 2017-M-148510 számú hím 22 helyezést és 7567 díjkilométert repült. 2019-ben Praha-Cistá 321 kilométeres távját 1987 induló közül tizenegyedikként fejezte be. Az országos magdeburgi (634 km) megmérettetésen 4300 galambot utasított maga mögé és lett ötvenötödik.
Legjobb 10 helyezése 0,3%-on belül van a 2016-D-179405 számú hímnek, amelynek összesen 43 útból 42 helyezése van. A galamb sport “D” kategóriában országos 1. 23.905-ös koefficienssel “A” kategóriában pedig 5. helyezéssel büszkélkedhet 41,847-es koefficiensel.Ez a galamb pályafutása során 11 darab első díjat nyert, ebből négyet a 2020-as szezonba.A galamb 75% Van Loon és 25% Lotterman vérvonalú.
A ‘405-ös fia a 2018-25-50055 számú hím, mely 21 helyezést szállt 7578 díjkilométeren 13%-on belül.
2018-11-25251-es kék tojó egy Poznanban olimpiai 2. helyezést magáénak tudható galamb fészektestévre. Közös keltetésből származik Viglidán Ágostonnal.
A 52 éve versenyzéssel és standard galambokkal foglalkozó tenyésztő a kézből történő állandó kontrollt és takarmányozást emelte ki a kiállítási galambok megfelelő felkészítésének titkaként. Azt is hangsúlyozta, hogy ezeket a madarakat nem szabad túlterhelni, kifárasztani, mert az hibás vedlést fog eredményezni. Az elmúlt évek során összesen 23 olimpiai helyezést, ebből 5 érmet szerzett standard és sport kategóriában már a mosonmagyaróvári galambász, azonban a legfényesebb még hiányzik a kollekcióból. A jövő tervei között szerepel ennek megszerzése is.