A Törökszentmiklós Tagszövetség középtávú bajnoka,Király Tibor

A Törökszentmiklós Tagszövetség középtávú bajnoka,Király Tibor

Király Tibor három gyermekes, tószegi lakos. 1979-től, kisebb nagyobb kihagyással, az R01-es Szolnoki egyesületben versenyzik. Tibor életében, sokakhoz hasonlóan, már gyerekkorától kezdve jelen vannak a galambok. Első sikerei közé tartozik az 1985-ben elért fiatalok csapatbajnoksága egyesületi harmadik helyezés, valamint az 1987-es egyesületi bajnokságban szerzett számos helyezés, úgymint rövidtáv I., középtáv III., hosszútáv I., összetett II. helyezés. A ’87-es szezonban a kerületi versenyzésben is sikerült maradandót alkotnia ugyanis a Kontra-Junior Kupában I. helyezést ért el.1989-től a versenyzés szüneteltetésére került sor a család, építkezés és az ezek miatt kialakult időhiány következtében. A tenyésztés azonban ezen időszakban is jelen volt, sőt magántréningekkel figyelte továbbtenyésztett galambjai teljesítményét.

2015-től tért vissza a versenyzés világába, és kemény munkával, valamint tenyésztésbeli újításokkal egy olyan ütőképes csapatot sikerült összetennie, amivel 2016-ban már megnyerte a Fiatalok Bajnokságát.

Ezek után az öreg versenyekre koncentrál és folyamatosan erősödő csapatával 2022-ben sikerült megnyernie a Tagszövetségi Középtávú bajnokságot.

A sikerek alapját egyrészt maga az állomány adja. A vérvonal gerincét még az 1980-as években Demeter Józseftől, Blahó Ferenctől, Panyik Bélától és a néhai Csider Imrétől, valamint Tóth Pál sporttársaktól kapott galambok képzik. A 2015-ös visszatérés idején ezt erősítette Nagy Lászlótól kapott Tóth László féle galambokkal, valamint Tóth Páltól kapott fiatalokkal. Tóth Pál barátjától nem csak galambokat, de rengeteg szakmai segítséget, módszerbeli tanácsot is kapott, mentoraként tekint rá. A 2022-es év nehéz volt a számára, mentora, jó barátja, Pál elvesztése miatt. Sikereivel előtte is tiszteleg.

 

Aukciója keretein belül Tóth Pál galambok, valamint a régebbi saját vérvonal leszármazottjai találhatók meg. Madarait olyan sporttársaknak ajánlja, akik az eredményességet nem a származási lapra, hanem a hétről hétre való versenyeztetésre alapozzák.

A kollekcióban megtalálható több kiváló versenygalambja, valamint top galambjainak testvérei, féltestvérei.

 

Jó licitálást kívánunk mindenkinek!