A 2023 évi versenyszezon már elkezdődött!

A 2023 évi versenyszezon már elkezdődött!

Úgy, mint  hasonló versenytársaim, gyermekkoromban fertőződtem meg a postagalambok iránti szenvedéllyel.  Kezdetben a versenyzés volt a legfontosabb, hogy minél jobb eredményeket érjek el. Boldog voltam első kerületi  bajnoki címemnél, és amikor a legjobb hosszútávú galambom kijutott a postagalamb olimpiára. Ekkor még úgy gondoltam, hogy a bajnoki győzelem a legfontosabb. Azóta a szemléletem teljesen átalakult. Jó galambokat akarok tenyészteni és ezt lemérni a versenyeken lehet. Négy évvel ezelőtt Lévai Feri barátom elhívott egy galambászkörútra. Ekkor jártunk a Raymund Hermes dúcban Németországban, Louis és EugenStabelnél, Henk van Limpt dúcokban Hollandiában, Gaston Van De Wouver, Dirk Van Dijck, Marina Van De Velde tenyésztőknél Belgiumban. Galambászatom  ekkor új lendületet vett. Az addig hagyományos versenydúc mellett, melyből  hosszútávon jöttek jól galambjaim, kialakítottam özvegy verseny állományomat a  rövid és középtávú versenyekhez.

Már az előző évben is jól szerepeltek madaraim, de a csapatválogatások nem voltak  sikeresek, nem ismertem a galambjaim képességeit. Az idei évre, már jóval kiforrottabb állománnyal indultam, ez   megmutatkozott az eredményekben is.  Hat versenyen sikerült kerületi első díjat nyernem. A  teljesség igénye nélkül  legeredményesebb versenyeim az elmúlt szezonban a következők voltak:

2022.05.15. Kapuvár,288.711, 96 teny. 1990 galamb: 1-2-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-21…

2022.05.22. Sopron,321.070km, 95 teny. 1903 galamb: 1-2-3-4-5-6-8-9-10-12-14-15-16-17-18-19-20..

2022.06.12 Hustopece,398.088km,  84teny. 1385 galamb:4-5-6-7-12-13-15-16-18-19…

2022.06.26 Sopron,321.070km 76 teny . 1186 galamb: 1-4-5-6-7-8-9-10-12-13-14-16-17-18…

2022.07.10. Sopron, 321.070km  72teny. 1018 galamb: 1-2-3-4-5-6-7-8-10-11-13-16-17-18…

A hosszútávú programban nem voltam elégedett a galambjaim teljesítményével, ezért ott is technológiai váltást tervezek. Ennek kapcsán neves holland, belga, német hosszútávú és maratoni távú  versenyzőket látogattunk meg.Battenburgv.d.Merve, Harold Zwiers, Piet de Vogel, AP Owerwater,NoelPeiren, LotharLeesmeister, Freddy&JaquesVandenheede.

Párhuzamosan két állományt építek, egyik a kerületi programhoz, a másik a 700 km feletti és a maratoni versenyekhez.

Néhány gondolat a technológiáról és egészségvédelemről: Minden szezon az előző végeztével indul. Fontos, hogy felkészítsük galambjainkat és a dúcokat is a következő szezonra. Legfontosabb az őszi, téli időszak, mert ilyenkor végzem el a galambok immunizálását, a dúcok takarítását, fertőtlenítését. Nem lehet tétlenkedni, mert amit ilyenkor elmulasztunk az a tenyésztési és versenyszezonban megbosszulja magát. A tenyésztésre szánt galambot fel kell készíteni a költési szezonra, csak így lesz sikeres a tenyésztési év. A téli időszakban  a legjobb ellátást biztosítom madaraimnak.

A tenyészgalambokat február elején párosítom. Egyedi boxokban kerülnek elhelyezésre, így biztos a fiatalok származása. Általában három pár fiatalt engedek ki egy-egy tenyészpártól.A kiemelt pároktól azonban helyezek el tojásokat dajkapárok alá. A fiatalokat a leválasztás után a tervezett időpontokban vakcinázom. Arra törekszem, hogy minél többet legyenek a szabadban. Erre lehetőségük van, mivel a dúcok a tanyámon vannak elhelyezve. A fiatalokkal nem versenyzek, csak bemozgatom őket.

A versenygalambokat  szárazözvegységben röptetem.Takarmányozásnál  bázisként  import versenykeveréket etetek. Az ásványi anyag ellátásban a sokféleséget tartom fontosnak.

A 2022 évben legeredményesebb galambom a 2021-05-92067 hímem, a Nemzeti Bajnokság rövidtávú hímek között második lett, az öt legjobb útján 10.950 coeff. ért el. A galamb anyja Rau Sándor barátom dúcából került hozzám, az apja egy Heremans vérvonalú hím az Ype Hemstra dúcból.

A következő a 2021-05-92113 hím, mely rövidtávú sampion első a tagszövetségben. Anyja Henk van Limpt dúcából került hozzám, míg az apja nálam kelt két eredeti Piet Manders galamb gyereke.

 A hat kerületi első díjat elért galambom egyik  , de négy estben mindkét szülője behozott galambok utódai. Úgy tűnik, hogy a beszerzésekből született egyedek jóval gyorsabbak. A szezonban  legeredményesebb tenyészgalambjaim a NL18-1205593 kk tojó, Louis Stabel&Zn dúcból, melynek három különböző gyereke, három különböző hímtől nyert tagszövetségi első díjat.

A másik BE17-6216538 kk tojó Jef Lauwerwys tenyésztőtől, mely egy Marton Pétertől származó hímmel költött remek egyedeket. A 2019-05-79743 k hím 2021 évben Lipcse tagszövetségi első, míg a 2019-05-79792 kk tojó Breclav tagszövetségi első, ezen a nehéz úton teljes testvére a 2019-05-79290 kk tojó tagszövetségi második.  2022 évben a2019-05-79792-es tagszövetségi első sport A kategóriában,  ugyancsak egy másik testvére a 2019-05-79721 sport B kategóriában tagszövetségi első.

A 2023 évi szezonban egy teljes dúcot a 700 km feletti hosszú és maratoni utakra szeretnék felkészíteni. Bízom benne, hogy a befektetett munka a rövid és középtávon továbbra is eredményre vezet.

Barna Miklós

https://www.youtube.com/watch?v=ai5ZVoiV-pM